Bridgestone Turanza T005 – A vevők igényeire szabva

A világ legnagyobb gumigyára olyat tett, amit még senki sem az iparban: 25 ezer felhasználót kérdezett meg, hogy mik az elvárásaik az abroncsokkal és a félelmei a közlekedéssel kapcsolatban. Így született meg a T005-ös gumiabroncs.
Bridgestone Turanza T005

A Bridgestone biztosra akart menni, ezért kérdezte meg a vásárlóit, a felmérés fő célja az volt, hogy megértsék a végfelhasználók gumikkal kapcsolatos érzelmi és használati elvárásait. A másik, nem kevésbé fontos cél az volt, hogy az autóvezetőket jobban megértsék, hogy milyenek a mindennapi a vezetési szokásaik, milyen hatások, kihívások érik őket. A célközönség nagy részét a nyugat-európai sofőrök szolgáltatták, de a megkérdezettek között voltak flotta üzemeltetők is.

A begyűjtött és alaposan kielemzett adok után álltak neki a gumi fejlesztésének.

A megkérdezetteknél a legtöbb gondot a vizes úton történő előzés jelentette, a városi forgalomban pedig a váratlan közlekedési helyzetek elkerülése a legnehezebb és legveszélyesebb forgalmi szituáció. Főleg esőben.

Egészen pontosan a vizes úton történő kanyarodás és az irányíthatóság volt a gumi legfontosabb tulajdonsága, ugyanis a válaszadók 43 százaléka számára ez volt a két legfontosabb tétel. Pluszként ott volt még a lehető legrövidebb féktávolság elérése. A gumival kapcsolatos kívánalmak között pedig súlyozottan szerepelt az élettartam is.

Érdekesség - ahogy az autóknál - a gumi márkáknál is léteznek kategóriák, szakosodások. A Bridgestone a prémium ligában szerepel, az átlagos vásárlói igényeket vagy az olcsóbb abroncsokat a cég által felvásárolt más márkák biztosítják. Ez a felállás a Bridgestone-nál úgy néz ki, hogy 1988 óta tartozik hozzá a Firestone és az amerikaiak tulajdonába lévő Dayton. Ezzel a felállással a japánok lefednek majdnem minden ár és minőségi kategóriát.

Vissza a gumi tulajdonságokhoz, az előbb említett kívánalmak szöges ellentétben állnak a száraz úton történő fékezéssel és az ív tartással. Ezek valamennyire mutatják a gumigyártás nem egyszerű voltát...

A végtermék elkészültéhez be kellett vetni egy kis nano technológiát is, a Nano Pro-Tech néven futó megoldásnak köszönhetően a kopásállóságot és a tapadást biztosító szilika részecskék már teljesen egyenletesen osztódnak el az abroncsban. Az ezt biztosító különleges eljárást a Bridgestone két éves munkával dolgozta ki és természetesen hét pecsétes titokként őrzi. Ezt használják a tatabányai gyárban is, mivel itt alkalmazták elsőként ezt a megoldást. A márka nyári abroncsa, egyébként száz fölötti méretben készül.

A gumi technológiák iránt rajongóknak meg kell említeni a mintázat különlegességét, amit a lekerekített széleket és az összekapcsolt mintákat jelent. Ezek segítik a jobb tapadás és a nagyobb kanyarsebesség elérését.

A felmérés fontosságát és jelentőségét mutatja, hogy az elkövetkező években a kifejlesztett mintázat és technológia alkalmazásra kerül a Bridgestone szinte minden személyautó abroncsánál.

Benedek Attila

Fotó: Bridgestone, szerző

Kapcsolódó cikkek

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzines autóba?

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzines autóba?

Azt mondják, igazán szórakozottnak kell lenni ahhoz, hogy nem megfelelő üzemanyagot tankoljunk. Nyilvánvalóan nem szándékosan, de olykor mégis előfordul ilyen hiba. De mi történik, ha a benzines autó gázolajat kap? Mi a helyzet fordítva?

Bridgestone Turanza T005

Bridgestone Turanza T005 – A gyakorlatban

Pataki Zitával együtt próbáltuk a Bridgestone legfrissebb abroncsát

Okosautó - mutatjuk, milyen

Az autója okosabb, mint ön?

Az újabb autók fedélzeti rendszerei, sok tulajdonosnak feladják a leckét...