Volvo XC40 – A megérdemelt győzelem

A svédek végre nyertek az Év autója választáson. A trófeát az XC40-es szabadidő-autóval hódították el, amely a prémium ligában az egyik legjobb.
Volvo XC40 teszt

A Volvóval kapcsolatban érdemes visszatekintéssel kezdeni, amely képbe hozza az olvasót a biztonság élharcosával. A vízválasztó hír a márkával kapcsolatban 2010-re datálódik: ekkor vette meg a kínai Geely az 1927-ben indult Volvót. Sokan azt gondolták anno, hogy„így múlik el a világ dicsősége” és sok negativitás is társult a vételhez. A Geely egész másként állt hozzá az új szerzeményéhez, mint a korábbi tulajdonos (Ford).

A lényeg, hogy a kínai vezetés adott egy halom pénzt és meghatározta az irányt, a többit a svédekre bízta. Az XC90 sikere jó előjelző volt, amit követett a többi új Volvo is. Így jutottunk el a mai, teljesen friss modellekből álló palettához. Ez azt eredményezte, hogy a Volvo eladásai nemzetközi szinten és itthon is gyönyörűen emelkednek. Magyarországon 2018-ban a negyedik volt a prémium ligában (1814 db), előtte az utolérhetőnek látszó Audi (2229 db), mögötte pedig a Lexus 751 darabbal.

Az Év autója zsűri döntései időnként komoly vitákat generálnak, ennek egyik oka, hogy a különböző kategóriájú autók versenyeznek egymással. Így elég nehéz közülük megválasztani a legjobbat. A tavalyi jó döntés helyességére bizonyíték, hogy a Volvónál komoly az XC40 várólistája, miközben tavaly, az év vége előtt lépett színre a belépő szintet képviselő, háromhengeres modell. Ez mutatja, hogy a piacon is sikeres az Audi Q3 konkurens.

A ”jól” terjedő dízel ellenesség és, annak ellenére, hogy a Volvo a frissebb modelljeiben (pl. S/V60) már nem is kínálja a gázolajos motorokat, jó választás a 190 lóerős dízel: közúton hat liter alatt el lehet járni vele, amit a városi forgalom megemel valamennyire. A motor 400 Nm-re és az, hogy ez a nyomaték elég alacsony fordulatról elérhető, nagyon ideális a suvokhoz.

Hibákról nem nagyon lehet beszélni ebben a ligában, mert a gyárak a ”tökéletességre” törekszenek. Ami zavaró, hogy teljes gáznál lassan reagál az automataváltó. Ez bizonyos szituációkban gondot okozhat, ami megnyugtató, hogy nagy valószínűséggel - könnyen elhárítható- programozási hiba.

Ami megszokást igényel, az a műszerfal közepén lévő táblagép menürendszere. Az XC90 legtöbb kritikát kapó elemét vette át az XC40 is, ami sajnos kezelhetőség, átláthatóság témájában nem veszi fel versenyt az Audi és BMW rendszereivel. Az autó általános kidolgozására, anyaghasználatára, formatervére nem lehet panasz.

Az XC40 méreteiről érdemes szót ejteni, mert a 4,4 méteres szabadidő-autó, abban a kategóriában játszik, amelyben az egyik legnagyobb a harc. Ez az a liga, ahol leginkább kiváltják a Audi A3-t, BMW 1-es szériát a vevők, valami emelt autóval.

A 2,7 méteres tengelytáv hatása, hogy a 189 centi magas vezető mögé beülve – ugyan ezzel a magassággal – a térdek és a hátsó ülés támlája között még 3-4 centi hely található.

Ez és a jól variálható, praktikus ötletekkel megszórt 460 literes csomagtartó, pároknak és két gyerekes családoknak bőven elegendő.

Nekik nem biztos, hogy van értelme nagyobb autóban gondolkodni, ez a méret, főleg városban ideális.

A Volvo egyik legkarakteresebb autója a megszokott otthonosság mellett, nagyon praktikus is. Néhány ötlet a sokból: az első ajtókban állítva elfér a 1,5 literes palack, a posztószerű, kellemes anyaggal bélelt ajtózsebben tárolható kisebb laptop vagy táblagép. Beépítettek utastéri szemest is a könyöklő alá... Kialakítottak parkolókártyáknak helyet. Ez a sok apró okos ötlet nagyon megkönnyíti az autóval történő ”együttélést" és ad egy jó és erős egyéniséget az XC40-nek.

Benedek Attila

Fotó: szerző

Volvo XC40 D4 AWD Aut. R Design

Hossz/szél./mag.:4425/1863/1652 mm

Motor: 1969 cm3, 190 LE/4000, 400 Nm/1750-2500

Gyorsulás (0-100 km/h): 7,9 mp

Ár: 17 050 000 Ft (Alapár: 11 575 000 Ft)

Tesztautó: Volvo Autó Hungária Kft.

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő-autók

Miért óriási divat a szabadidő-autó?

Összeszedtük a főbb érveket az utóbbi időkben ultra divatossá vált suvok mellett.

Az egyik legjobban eladható PHEV

Mitsubishi Outlander- az egyik legjobban eladható PHEV

A használtautó piac véleménye az Outlander PHEV-ről

2040-től csak e-autók

2040-től a britek csak e-autók eladását engedélyeznék

Szigorú rendelettel biztosítják az angolok zöld jövőjüket!