Lexus UX – Csak nőknek? Színre lépett Weisz Fanni

A prémium márkák nem véletlenül dobják roham tempóban piacra a kompakt szabadidő-autóikat. A legújabb szereplővel a Lexus jelentkezett.
Lexus UX

Az igyekezet oka persze a lehető legnagyobb profit elérése, ezt tetézi, hogy a prémium gyártók dolgoznak a legnagyobb haszonkulccsal. A trendek azt mutatják, hogy a szabadidő-autók jól futnak, azon belül pedig a kompakt méret az egyik legkapósabb. Ez a 4,5 méter körüli kategória a BMW X1, X2 és a Mercedes CLA méretosztálya. Ennek a ligának az eladásai igen szépet emelkedtek, a konkrét tavalyi hazai eladás 1139 darabot jelentett, az ugrás a 2017-es szintről pedig 66 százalék…

Az autóbemutatókon egy sor olyan adat elhangzik, amihez elég körülményes hozzáférni. Az UX premierjén kaptunk sok használható információt a hazai prémium szegmens állapotárától.

A 2018-ban az értékesített autók száma 13103 darab volt. Az élen a kisebb, itthon is gyártott autóival nagyot ugró Mercedes-Benz áll (3818 db), mögötte a BMW, harmadik az Audi. Az új modellek érkezése a Volvónak is jól jött, mert 1814 darabra kúsztak fel az eladásaik, ez a negyedik helyre volt elég.

Mögötte a Lexus 751 darabbal, a japánokat jócskán lemaradva követi a Mini (267 db). A Lexus idei célja átlépni az ezer darabos határt, ez reális cél, mert bővült a hazai kereskedőhálózata és a szervizek száma is gyarapodott. Ráadásul új modellek is érkeztek.

Idén közel negyvenet adtak el az új UX-ből úgy, hogy csak képeken volt látható. Ez mutatja, hogy jó a választék bővítés iránya és az autók formája is meggyőző.

A cím nem véletlen és az sem, hogy az UX reklámjaiban a hölgyeket célozzák meg. Az oka, hogy nagy valószínűséggel az újdonság vásárlóinak a jó része nő lesz. Az új Lexus igazodik a mai trendekhez, így ha mostanság keres valaki prémium autót, az óhatatlanul a bele botlik: a dízel már nem trendi, helyette a hibrid a menő, a 4,5 méteres hossz pedig ideális városba. Az UX-el nem gond megjelenni fogadásokon és más estélyiruhát követelő eseményen sem.

Ide jól lehet kötni a márka új nagykövetét, aki az autó hazai bemutatóján kapta meg a hófehér járművét. Weisz Fanni fotómodell, de jól ismert jó szolgálati nagykövetként is. Az általa képviselt értékrend abszolút illik a Lexus-hoz, egy valósághős vagy közösségi médiás ”sztárt” elég nehéz elképzelni a kifinomult autóban.

Benedek Attila

Fotó: szerző

Kapcsolódó cikkek

UTV, Polaris, Can-Am

A műfaj királyai – A két leggyorsabb és legdrágább UTV összevetése

Ha komoly "autós" élményekre vágyik, akkor ezek közül kell választania

RJ Anderson, utv

Kész életveszély! - Mit lehet kihozni egy verseny Polaris-ból?

Ha esetleg extrém sportolna, itt az új lehetőség

UTV

UTV – A forradalom előszobájában

Az UTV itthon még gyerekcipőben jár, az Egyesült Államokban a mindennapok része