2040-től a britek csak e-autók eladását engedélyeznék
A britek 2040-től leállnak a dízeles és benzines autókkal, és megtiltják ezeknek az értékesítését. A bejelentett terv a brit kormány a brit kormány szélesebb körű, összesen 3 milliárd font (több mint ezermilliárd forint) költségvetéssel előirányzott több évtizedes környezetvédelmi programjának része. Az intézkedés elsődleges célja, hogy 2040-től csak elektromos, illetve hibrid üzemű autók kerülhessenek forgalomba Nagy-Britanniában. A brit kormány a különösen szennyezőnek tartott dízelautók számát már az átmeneti időszakban is csökkenteni kívánja. Hamarosan konzultáció kezdődik egy olyan kompenzációs rendszer esetleges kidolgozásáról, amelynek alapján a dízelüzemű autók tulajdonosai költségvetési vagy önkormányzati támogatást kapnának járműveik lecseréléséhez. Ez a program már 2020-tól elkezdődött.
Az éghajlat és az ott élők védelmét szolgálná ez a program. Különösen London szenved a légszennyezéstől. A város az EU levegőszennyezési határértéket gyakran meghaladja. Sadiq Khan a város akkori polgármestere azt nyilatkozta, hogy gyilkos a levegő Londonban. Ezt az eredmény mutatta az is, hogy egyre jobban növekedett az asztma a gyerekek körében. A motorok égési folyamat közben ártalmas nitrogén oxidokat bocsát ki, amely a szív-és vérkeringést is befolyásolja. Jelentősen nő a dízelmotorok egyéb szennyezőanyagai okozta megbetegedések és halálesetek száma.
A BMW német autógyár nem sokkal a kormányzati tervek ismertetése előtt bejelentette, hogy 2019-től elkezdte a népszerű Mini modellek elektromos változatának gyártását Oxford mellett működő üzemében. Az elektromos motorokat Németországban gyártják majd, és onnan szállítják az angliai összeszerelő üzembe. A BMW tulajdonában lévő cég évente 360 ezer Minit állít elő. Nemrégiben a francia kormány is bejelentette, hogy 2040-ig megtiltja az új benzin- és dízelüzemű autók franciaországi értékesítését.
További zöld hírek itt!