Suzuki Ignis - Városi harcos

Az újdonság külsejét szokni kell, de még jobban a hozzá tartozó jelzőket, ami a trendi, fiatalos, vagány és a retro. A Suzuki mini suvjának új szerepét és a technikáját járjuk körbe.
Suzuki Ignis teszt

Ha elég negatívan állunk a friss Ignis-hez, akkor lehet róla rengeteg rosszat írni, mint minden autóról. Ha pár adatot és élményt elkezdünk vizsgálni, akkor felszínre kerülnek egész izgalmas dolgok, amikkel sok minden átfordítható pozitívba. Kezdjük rögtön a minuszokkal, a teszt körülményeiről annyit, hogy az út kb. 160 kilométeres volt. Ennek nagy részét autópályán tettük meg, az alaphangot megadta, hogy két 190 centi körüli férfi ült az autóban.

A kocsiban jól elfértünk, amit a pályán az erős szél mozgatott, ez köszönhető volt a szél mellett annak is, hogy a 4x4 hajtás ellenére 870 kilós volt az autónk. Ha ez nem lett volna elég, kb. 110 km/órás tempónál fokozódott a szélzaj, a habot a tortán az innen indított előzés jelentette. Maradjunk annyiban, hogy nem préselődtünk túlzottan az ülésbe. Ezen élmények közben és után próbáljon meg az ember pozitív maradni, ezt követően sikerült megnézni az árat. Jajj.

Az új Ignisszel kapcsolatos nyavajgás elég gyorsan eltűnt, ez annak volt köszönhető, hogy arra használtuk az autót, amire való: városi közlekedésre és kanyarodásra.

Lakott területen és a kanyargós, dimbes-dombos utakon előjött a mosoly és eltűnt minden rossz gondolat. Az Ignis ezen a terepen már már nagyon elemében volt. A maga módján élvezetes volt vezetni a kétszínű műszerfallal szerelt, régi, klasszikus Suzukiból is formát vett (Suzuki Fronte) mini suvot. (Ami inkább városi mini különlegességnek tekinthető, jó fejtérrel és aranyos külsővel.)


A 9,4 méteres körön forduló autó jól forgó 1,2 literes szívómotorjának klassz a hangja, lehet rendesen húzatni, a futómű pedig jól elnyelte az úthibákat, príma a hangolása is.
Volt egy furcsa, nem várt csavar az egészben, ami a mai autóknál nem mindennapi dolog: az Ignis átlagfogyasztása az út során 6,2 literről, hatra csökkent... Mindezt egy négyhengeres motorból hozta ki Suzuki, négykerék-hajtással, átlagos használat mellett.

Ha valaki a csak a technikát nézi, akkor ennél frissebbet és újabbat nem nagyon talál a kisautók között. Érdemes inkább kisautóként tekinteni rá, nem feltételne suvként. A felsorakoztatott techika a nagy és ultra nagy-szilárdáságú könnyű acélokkal kezdődik, ezeknek köszönhetően a kocsi súlya 810 kilótól indul, a tesztautónkra ráugrott még + 60, a 4x4-es rendszer miatt.
Ehhez jött az Euro VI-ot teljesítő, egyszerű szerkezetű, feltöltő nélküli motor, amely hozza a suzukis színvonalat és a jó fogyasztást.

A hazai piacon az árkérdést érdemes körbe járni, mivel a vásárlásnál szinte a döntő kérdés. A Suzuki retró, életstílus autóként harangozta be az új Ignist, ami Japánban készül. Az árat látva, már házon belül is akad konkurencia, elsőhajtással jóval szimpatikusabb a cédula látványa.

Az életstílus autóságról a forma mellett a személyre szabhatóság is gondoskodik, mert sok matricával és kiegészítővel lehet vagányabbá tenni az Ignist. A takarékos, atom megbízható motorú, könnyű autó fő piaca Európában nem mi leszünk az biztos. Ennek oka az ára és a nem létező, jól költekező középréteg, amely tőlünk nyugatabbra remek érettségi ajándéknak találja a dögösen felmatricázott Ignis-t. A másik célközönség, a lazább, vásrosban élő idősebbek, akik szintén élni fogják az újdonságot.

Benedek Attila

Fotó: formula.hu, Suzuki

Suzuki Ignis 1,2 GLX 5MT 4WD

Hossz/szél./mag.: 3700/1690/1595 mm
Motor: 1242 cm3, 90 LE/ 6000, 120 Nm/4400
Gyorsulás (0-100 km/h): 11,9 s
Ár: 5 040 000 Ft (Alapár: 3 755 000 Ft)
Tesztautó: Magyar Suzuki Zrt.

Kapcsolódó cikkek

DS3 Crossback

DS3 Crossback teszt II. – Luxus kicsiben

Kipróbáltuk a francia luxusmárka, stílusos belépő modelljét

Lamborghini Urus

Lamborghini Urus - A suvok suvja

Megérkezett a Lamborghni eladásait az egekbe röpítő szabadidő-autó!