Hétüléses autó – A hétüléses Seat Tarraco

A Seat is alaposan ráindult a hétüléses, nagycsaládos kedvezményre. Az egyik modelljük a Tarraco, amelyet érdemes körbe járni.
Hétüléses autó

Mielőtt elmerülnénk a hétüléses verzióban is kapható Tarraco suv rejtelmeiben, érdekesség következik az autó nevének a születéséről. A Seat ügyesen generált komoly érdeklődést az új modellje iránt. Ezt úgy érték el, hogy a márka rajongóit kérték meg a névadásra és velük szavaztatták meg a győztest.

A névadási verseny a spanyolokat alaposan megmozgatta, a nagy fokú érdeklődés oka: a Seatnál hagyomány, hogy hazai településről vagy országrészről nevezik el a típusaikat. Ezért a többfordulós névadásba komolyan bevonódtak a döntőbe került városok. Ez az procedúra több százezer embert mozgatott meg, így született a Tarraco a név, amely Tarragona városának az ősi elnevezése.

Az autó műszaki alapjai adottak voltak, mert a VW konszerntől érkezett ”készen” és Németországban is gyártják. Erre a technikára kellett egyéni arculatot és ruhát szabnia a formatervezőknek. Műszakilag egyezik a Tarraco a Škoda Kodiaq-kal és a VW Tiguan Allspace-el. Ezek az autók közel ötméteres szabadidő-autók (4,7 m).

A művészet az az efféle autógyártásban, hogy a három autót úgy kellett megtervezni, árazni és pozicionálni, hogy egymástól ne vegyenek el vásárlókat és jól megkülönböztethetők legyenek… A VW-n belül a spanyol márka azt a szerepet kapta, hogy jobban felszerelt, karakteresebb és enyhén sportos autókat gyártson. Így a három műszakilag azonos modell közül ez a legdrágább.

Az utastéren jól látszik, hogy a nagy suv friss fejlesztés, mert a műszerfalról már eltűntek a hagyományos órák. A folyadék kristályos kijelzőn többféle formában jeleníthetők meg a ”műszerek”. A Tarraco frissessége a közepén lévő táblagépen is látszik: rendkívül jó a felbontása, erről a tolatókamera tűléles képe az árulkodó.

A Seat hazai képviselete, hogy a tehetősebb nagy családosokat bevonzza az 5+2 üléses autóra járó állami pénz mellé, hozzátette a saját vevő mágnesét. Ez a forgalmazó extra kedvezményét jelenti. Ezt a két ”jó árasító” tényezőt összevonva, már jobban átgondolandó a testes hétüléses megvásárlása.

A Tarraco raktér méretei a következőképpen néznek ki: 230/760 és 1920 liter. A harmadik sor mögötti legkisebb liter számból lehet következtetni, hogy nem ezzel az autóval fogja a hét fő és a csomagjaik átszelni Európát.

Benedek Attila

Fotó: Seat

Kapcsolódó cikkek

Hétüléses autó

Hétüléses autó – Négy milliós kedvezmény a hétülésesre?

Összevonható az elektromos autós és a 7 üléses kedvezmény?

Hétüléses autó

Hétüléses autó – A hétüléses Seat Tarraco

A Seat Tarraco is versenybe száll a hétülésesek piacán.