Év autója díjak

Az autós-újságok és számtalan más szervezet mostanság választja meg az év legjobbját. Az elnyerhető díjakból lassan Dunát lehet rekeszteni, akár mi is írhatnánk ki szavazást. A viccet félre téve, a legnevesebb díjakat járjuk körül.
Az év autója

Az Év autója díj, a PR és marketing őshazájában, az Egyesült Államokban született. Az első Év autója díjat a Motor Trend amerikai autósújság hozta létre 1949-ben. Az első nyertes a Cadillac V8-as modellje volt, ez az elismerés az egyik legnagyobb presztízzsel bíró díj a tengerentúlon, 1970 óta pedig megválasztják az Év import autóját is. Az amerikai autópiac különlegességét mutatja, hogy 1979 óta a Motor Trendnél szavaznak a hagyományos személygépkocsik mellett a kisteherautókról, 1999-től pedig a szabadidő-autókról (SUV) is.

Az európai díj alapítása neves magazinok összefogásának köszönhető (1963), az első győztes a Rover 2000 volt. Manapság, a már említett Autocar mellett a spanyol Autopista, a német Stern, a holland AutoVisie, a francia L'Automobile Magazine, az olasz Auto és a svéd ViBilägare újságok segítik a díj körüli szervezési munkákat és biztosítják a média támogatást. Az Év autója kifejezés angol kezdő betűi alapján, COTY-nak rövidítik a díjat.

A zsűri kb. hatvan autós újságíróból áll, az autó a szavazásra úgy tud bekerülni, hogy megfelel néhány egyszerű feltételnek. Az egyik, hogy öt európai országban el kell kezdeni a forgalmazását az adott évben és minimum ötezer példányban kell gyártani a jelöltet. Így kiesnek a méregdrága, átlagembert nem érintő réteg modellek.
A szavazáskor nézik a jármű ár/érték arányát, fontos szempont még, hogy mennyi benne az innováció, magyarul az újítás, technológiai újdonság. Fontos szempont még a biztonság, a használhatóság és a komfort is.

A NACOY néven rövidített Észak-amerikai Év Autója választásnak nincs olyan régi múltja, mint az európai társának, a szavazás tisztaságáról és a kiszivárogtatás mentességről a detroiti Deloitte & Touche iroda gondoskodik. A kanadai és amerikai újságírók között sok a szabadúszó munkatárs, a zsűri létszáma a 2017-es szavazáskor 57 volt.
Az első voksolás 1989-ben történt, öt év elmúltával már két kategóriába sorolták az indulókat, a szabadidő-autók és a kisteherautók, a személyautóktól eltérő mezőnyben küzdöttek. Az eredményhirdetésre a legrangosabb amerikai autó szalonon, a januári Detroiti Motor Show-n kerül sor (NAIAS). Érdekesség, hogy a személyautós nyertesek között ritka a hazai márka győzelme, általában az import gyártmányok remekelnek. A győztesek között található pl. a Hyundai limuzinja a Genesis (2009).

A Japánban zajló szavazáson pont fordítva történek a dolgok, az 1980-ban indult megmérettetésen egyszer fordult elő külföldi győzelem, négy éve a VW Golf előtt még a távol-keleti szakírók is meghajoltak… Az import autóknak külön versenyt írnak ki.

Benedek Attila

Kapcsolódó cikkek

Renault Koleos teszt

Új Renault Koleos – Kényelem, francia módra

Ha kényeztetni szeretné önmagát és az utasait...

Alfa Romeo QV teszt

Alfa Giulia QV – Gyorsasági szakág

A BMW M3-as ellenfél, Ferrari rokon motorral

Rendszámtáblák Belgiumban

Rambo, smile, Allah

A belga rendszámokra szinte minden rá kerülhet, és rá is kerül.