Toyota Prius 1.8 Hybrid Executive – Takarékossági célszerszám

Kezdjük a legfontosabbal: a közel ezer kilométeres tesztúton 3,2 és 5 liter közötti fogyasztást mértünk. A magasabb érték az autópálya használatnak és a "sportos” vezetésnek köszönhető. A teszt átlaga 3,9 liter, ami közelében van a gyári adatnak.
A japánok jól meglovagolták a VW botrány által keltett hullámokat: a Priuson kívül az Auris, C-HR, Rav 4 és a Yaris is elérhető a hibrid rendszerrel. Ami a reményt adja, hogy tavaly már bemutattak egy hibrid tanulmányt, amely dögösebb külsőt kapott. A Toyota ígérete szerint, a jelenlegi Prius hajtásrendszerből készítenek egy erősebb verziót. Ezzel kevésbé lesz vérszegény az autó, és az vezetési élmény nem az lesz, hogy nincs vezetési élmény, így még több vevőt tudnak magukhoz vonzani.       

A Prius formájáról csak annyit, hogy "figyelemfelkeltő", ami nem a véletlen műve: az zöld ikon hasonlít a hidrogén hajtású Miraira, amelynek az igazán kretén vagy finomabban szólva egész érdekes a formavilága. 

Az utastérben is feltűnőt rajzoltak a tervezők, belül érdekes a fehérnek látszó, de a valóságban selyemfényű középkonzol, ami sokaktól megkapta a fürdőszoba berendezés jelzőt.

Az egész autót úgy kell elképzelni, mint aminek minden porcikáját annak a célnak rendelték alá, hogy takarékosan működjön. A Prius belseje és a vezetése nyugalmat áraszt, de ezt úgy éri el, hogy - kis túlzással - rákényszeríti a sofőrt a takarékos vezetésre. 

Az ”átnevelő program” egyik része, hogy amikor leállítják az autót, akkor kiírja, hogy a lehetséges 100 pontból a vezető mennyit ért el abban a vezetési ciklusban. Ekkor a rendszer közli még, hogy mivel lehet javítani az eredményen és miben voltunk jók. Az átváltoztatás része az, amikor elkezdi komolyan venni az ember és szigorú önmagához. Ha ilyen állapotban néhány erős gyorsítással lerontja az átlagát, utána előjöhet a "lelkifurdalás". Ez az a pillanat, amikortól nem kell komolyan venni a takarékossági hablatyot, csak használni az autót.    

A túlzott gázpedál nyomkodástól a fokozatmentes váltó (CVT) is gondoskodik. A Toyotában lévő szerkezetet sikerült már egész jól megszelídíteni, ez abban jelentkezik, hogy a pedál megnyomása után gyorsul az autó, a motor pedig nem pörög annyira magas fordulaton. Nyugis használattal, több kilométert is el lehet vele menni elektromos üzemben, aminek a teljes csend miatt nagyon jó hangulata van. 

Az autó drágasága érthető, mert a legfrissebb technikát pakolta bele a Toyota. Ebben a modellben debütált az új padlólemez, ami rendkívül szilárd. Ez okozza azt, hogy körforgalomba egész korrekt kanyarsebességeket lehet elérni az autóval, miközben stabilan az úton marad. (Hozzájön még az akkuk miatti alacsony súlypont is.)   

A Prius drágasága azért is életképes, mert az eltelt húsz év alatt, a zöldek kultusz tárgyává vált a típus, amiért egyesek gondolkodás nélkül kiadnak pénzt. Ma elértünk oda, hogy már nem csak a zöldségüket kimutató magán embereket vonzza a típus, hanem a flottás vásárlókat is. 

A magas árra és a fura külsőre a vigaszt a Toyota széles hibrid választéka jelenti, amiben lehet találni olcsóbb és a kevésbé megosztó külsejű autókat is. 

Hossz/szél./mag.: 4540/1760/1370 mm
Motor: 1798 cm3, 98 LE/ 5200, 142 Nm/3600+villanymotor: 72 LE és 142 Nm 
Gyorsulás (0-100 km/h): 10,6 s
Ár: 11 450 000 Ft (Alapár: 9 690 000 Ft)
Tesztautó: Toyota Motor Hungary Kft